A nemzetközi együttműködés keretében május 28.-án sort kerítettünk egy külföldi tanulmányút lebonyolítására, melynek során Bécsbe látogattunk az osztrák partnerszervezethez, a SIETAR Ausztria-hoz.
A szervezet tagja a világ legrangosabb egyesületeinek, melyek elősegítik az interkulturális kérdések kutatását, a politika, az üzleti élet és az oktatás tudatosságának fejlődését, hangsúlyozza társadalmi szerepének fontosságát. A SIETAR hálózat immáron több, mint 30 regionális és országos tagszervezetből áll, melyeknek összesen több, mint 3000 tagja van világszerte. Számos nemzetközi eseményt tart, illetve kiadványokkal, egyéb rendezvényekkel és tudományos kutatómunkával igyekszik elérni céljait.
A fogadtatás most is, mint minden eddigi utunk során rendkívül kedves és vendégszerető volt. Érkezést követően egy gyors programismertetés után rögtön indultunk az első helyszínre, ami egy bécsi iskola volt, ahol innovatív tanítás, tanulás különböző módszereivel, eszközeivel ismerkedhettünk meg. Ezt követte egy szakmai megbeszélés együttműködő partnereinkkel, ami a projekt keretein belül vállalt feladatokat érintette, illetve rövid összefoglalást tartottak nekünk az általuk végzett kutatásból, ami az Ausztriában alkalmazott projektmenedzsment módszerek, eszközök magánéleti alkalmazásának területeit mutatta be. A délután folyamán egy lifecoach is csatlakozott a szakmai teamhez, aki hasznos észrevételeivel és mindennapi tapasztalataival segítette a kutatás eredményességét.