A PLM 2017-ben kutatást végzett azzal a céllal, hogy információkat szerezzen a PLM szemlélet és technika tervezett terjesztése érdekében a projektmenedzsment mai ismertségéről és használatáról az üzleti életen túl is.
A kérdőív egyik része a projektmenedzsment (PM) elemeinek, lépéseinek és eszközrendszerének ismertségi szintjét vizsgálja a válaszadók saját megítélése alapján. A kutatás eredményeit első körben nemek, életkor és végzettség szerinti megoszlás alapján vizsgáltuk. Mindezek alapján elmondható, hogy a férfiak mintegy fele gondolta úgy, hogy „jól ismeri” a PM elemeit, lépéseit és eszközrendszerét, míg a nőknek kevesebb, mint ötöde. Ez a különbség abból adódhat, hogy a nők sokkal kisebb arányban dolgoznak projektmenedzserként vagy munkatársként, mint a férfiak.
A vezetői, menedzseri pozíciók a projekt munka területén is hasonló nemi jellegzetességet mutatnak, mint az élet más területén; még az elnőisedett szakmákban is elsősorban a férfiak a vezetők. PM ismereteket és tapasztalatokat azonban nem csak menedzserként, hanem a munkacsoport tagjaként is lehet szerezni, így a vizsgálat kiterjedt a projekt munkacsoportban való részvételre is. Az kutatás ebben az esetben is hasonló eredményeket hozott, a mintában szereplő nőknek szignifikánsan kevesebb ismeretük és tapasztalatuk van a projektmunkában és a projektmenedzsmentben, mint a férfiaknak.
A kérdőíves kutatás kiterjedt a PM ismeretek életkori bontásban történő vizsgálatára is. E tekintetben a felmérés meglepő eredményeket hozott, a legfiatalabbak közül senki sem jelezte, hogy „jól ismerné” a PM gyakorlatát, 10%-uk pedig csak „hallott róla”. A másik oldalon ugyanilyen meglepő az idősek eredménye; a válaszadók több, mint fele jelezte, hogy „jól ismeri” a PM szemléletét és a gyakorlatát.
Iskolai végzetség tekintetében minél magasabb szintű végzettséget tudtak magukénak a megkérdezettek, annál jobb ismeretségről számoltak be a projektmenedzsmentre vonatkozóan.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a válaszadók közül elsősorban a magasabb iskolai végzettségű és idősebb férfiak mutattak nagyobb jártasságot a projektmenedzsment témakörében. A kutatás további részében azt vizsgáltuk, hogy akik ismerik, vagy „hallottak róla”, mennyiben tartják alkalmazhatónak a PM szemléletét és gyakorlatát a magánélet menedzselésében.