A projekt keretében végzett kutatás alapvetően feltáró jellegű, mivel sem a hazai, sem az összehasonlítás alapjául szolgáló horvát tudományos kutatások terén a téma empirikus vizsgálata még nem rendelkezik kiterjedt kutatási előzményekkel.
A projektszemlélet és gyakorlat alkalmazását egy saját szerkesztésű kérdőívvel vizsgáljuk. A megkérdezéses módszer legnagyobb hátránya ebben az esetben az ismeretek, illetve az ismeretek pontosságának hiánya. Hiszen aki nincs legalább nagy vonalakban tisztában a projekt és a projektmunka mibenlétével, az hajlamos lehet igenlő választ adni az olyan kérdésekre, hogy “alkalmazza-e a magánéletében” a kérdezett eljárásokat és eszközöket. A kérdőív összeállításakor ezt a veszélyt úgy próbáltuk elkerülni, hogy a PLM konkrétabb részleteire kérdeztünk rá. Ha valaki úgy gondolja, hogy ismeri és alkalmazza is a projektmenedzsment lépéseket, miközben pedig nem; a következő kérdésre – hogy írott tervei tartalmaznak-e határidőket a kitűzött célokhoz – már valószínűleg a “nem” választ fogja megjelölni. Ugyanez a kétség vezetett arra a döntésre is, hogy a kérdések zömét skálás formában adtuk meg, az 1-től 6-ig terjedő skálán megjelenhetnek ugyanis a bizonytalanságok, szemben az olyan eldöntendő formában megfogalmazott kérdésekkel, amelyekre csak igennel, vagy nemmel lehet válaszolni.