A júliusi műhelymunka központi témája a környezettudatosság, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos szemléletformálás volt.
A környezetvédelemre való nevelést a lehető legkorábban célszerű elkezdeni, hiszen mindannyiunk felelőssége, hogy egy sokkal élhetőbb és tisztább világot tartsunk fenn a jövő generációinak.
Bizonyított, hogy azok a gyermekek, akik 11 éves koruk előtt rendszeresen játszanak a természetben, nagyobb valószínűséggel válnak környezettudatos felnőttekké. Ezenkívül további kutatásokból azt is kiderítették, hogy a kisebb gyermekekre hatással vannak a környezetük iránt elhivatott tanárok és szülők. Az ő útmutatásuknak köszönhetően nagyobb valószínűséggel fogják megóvni a természetet életük hátralévő részében, hiszen a gyermekkorban kialakított gyakorlat később berögződött szokássá is válhat.
Érdemes ezért már kicsi gyermekkorban kialakítani egy rendszert, ami a mindennapi rutin részévé válhat, így apró lépésekkel kerülhetnek közelebb gyermekeink a környezettudatos életformához.
Első lépésként törekednünk kell arra, hogy gyermekeink minél több időt töltsenek a természetben.
Egy ötéves gyermek például már nagyon gyorsan és könnyen felismeri a három különböző ábrával felcímkézett szemetest. Könnyítsük meg a dolgát, és jelöljük különböző színekkel vagy játékos matricákkal a kukák tetejét vagy az oldalát, magyarázzuk el nekik, hogy miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés.
Már a pici gyermekeknek is meg lehet mutatni, hogy a pet-palackok és műanyagzacskók helyett, milyen alternatív megoldások vannak. Ennek érdekében szerezzünk be egy újrafelhasználható uzsonnás dobozt és egy vizespalackot.
Altatásnál időnként válasszunk olyan mesekönyvet vagy rajzfilmet, amelynek szereplői környezettudatos figurák. Felhívhatjuk az apróságok figyelmét arra, hogy milyen jól viselkednek és szépen bánnak a környezetükkel a történet szereplői, aztán dicsérjük meg a gyermekeinket, hogy milyen büszkék vagyunk rájuk, hogy ők is így csinálják.
A PLM egyik legfőbb hitvallása, ha minél korábban felismeri az egyén a tudatosság alkalmazásának pozitív következményeit az élet minden területén, sokkal kiegyensúlyozottan élheti mindennapjait. Azáltal, hogy gyermekeinek megtanulnak tudatosan, következetesen élni, elindítanak magukban egy olyan öngerjesztő folyamatot, melynek eredményeképpen sokkal kiegyensúlyozottabb és felelősségteljesebb felnőtt válhat belőlük.