November 15-én a kedvezményezett EUROPÉER Alapítvány képviselői és a szlovák partner Selye János Egyetem képviselői részt vettek a III. Debreceni HR Szimpózium és Szakmai Fórumon.
A fórum középpontjában a munkaerőpiaci aktualitások voltak, melynek alapja az aktuális HR-trendek. Ezek jelenleg a digitalizáció és a az Ipar 4.0 hatása a munkaerőpiacra, a szektoriális hatások, a tehetségmenedzsment, a generációmenedzsment, vagy éppen a munkaélmény.
A szakemberek szerint nincs munkahiány Magyarországon, csak a megfelelő munkaerő kevés. A mai munkaerőpiaci-helyzet egy új szakma létrejöttét is szükségessé tette. Ez nem más, mint a HR brander, akinek az a feladata, hogy vonzóvá tegye a tehetséges és generális kompetenciákkal rendelkező munkavállaló számára az adott céget. Ő az, aki meggyőzi a potenciális munkaerőt arról, hogy náluk karrierlehetőség, állandó motiváció és megfelelő munkatársak várják a leendő dolgozót.
A közel 20 konkrét előadást tartalmazó szakmai napot délután szekcióülések követték, ahol újabb szakemberek belépésével kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a korábban elhangzottakat. A szimpózium és fórum egyik célja a plenáris előadás keretében olyan jó gyakorlatok, regionális munkaerőpiaci helyzetkép megismerése, ami a szervezetek gyakorlatában, mindennapjaiban kihívást jelent.