A projektmódszer alkalmazásának lehetőségei – az oktatástól a magánéletig

2018 Blog, Egyéb

A partnerszervezetek kutatási jelentései alapján, valamint a bécsi terepmunkát követően kijelenthetjük, hogy a projektmunka alkalmazása a közoktatásban évtizedek óta szerves részét képezi környező országaink oktatásügyének, a legkisebbek oktatásától kezdve egészen a felnőttekkel való foglalkozásig. A nyugati országokban már nem csupán a formális oktatásban hasznosítják […]

A problémamegoldó gondolkodás

2018 Blog, Egyéb

A fiatalabb generációk gyakran kapják a digitális nemzedék elnevezést, ami azt jelenti, hogy jó ismeretségben állnak a virtuális világgal. Könnyen megtalálják, installálják és használják a projektmenedzsment és a PLM egy-egy fázisának, vagy egészének segítésére alkotott szoftvereket. Ugyanakkor az ifjabb generációk világa nem csak digitális, […]

Korlátozott racionalitás, vagyis elégedjünk meg az „elég jó döntéssel”!

2018 Blog, Egyéb

Korábbi blogbejegyzéseink a racionális és emocionális döntéshozatal közötti egészséges egyensúly megteremtésére fókuszáltak. A téma részletes kifejtését azért tartjuk fontosnak, mert sok kritika érte a PLM szemléletet a túlzott racionalitással kapcsolatban, illetve néhányan a projektmenedzsment módszerek magánéletben való alkalmazásának veszélyeként tartják számon az érzelmek kiiktatását […]

Az intuíciók szerepe, tudatos racionalitás

2018 Blog, Egyéb

Mint azt előző bejegyzésünkben már említettük a döntéshozatal során mind a racionális, mind az emocionális gondolkodásmód fontos szerepet játszik, a PLM szemlélet hétköznapjainkban való alkalmazása nem jelenti az érzelmek, a megérzések kizárását, csupán segítséget nyújt ahhoz, hogy felismerjük, mikor, milyen élethelyzetekben hagyatkozhatunk az intuícióinkra, […]

A döntéshozatal pszichológiája

2018 Blog, Egyéb

A projektmenedzsment módszerek és eszközök magánéletben való alkalmazásának terjesztése során többször felvetődött a kérdés, hogy azáltal, hogy tudatosan tervezzük meg a mindennapi teendőket, kiiktatjuk az emocionális döntéshozatalt és csak a racionalitás játszik szerepet döntéseink meghozatalában megmaradhat-e a pillanat varázsa. Mivel a legutóbbi műhelytalálkozónk egyik […]

PLM kutatás 2017 /A projektmenedzsment elemeinek, lépéseinek és eszközrendszerének ismertségi szintje a válaszadók megítélése alapján nemek, életkor és végzettség szerint/

2018 Blog, Egyéb

A PLM 2017-ben kutatást végzett azzal a céllal, hogy információkat szerezzen a PLM szemlélet és technika tervezett terjesztése érdekében a projektmenedzsment mai ismertségéről és használatáról az üzleti életen túl is. A kérdőív egyik része a projektmenedzsment (PM) elemeinek, lépéseinek és eszközrendszerének ismertségi szintjét vizsgálja […]

A román partnerszervezet kutatási jelentésének összegzése

2018 Blog, Egyéb

Román partnerszervezetünk, a Pro Oeconomica egyik képviselője, dr. Horváth Réka a hajdúszoboszlói műhelytalálkozó alkalmával előadást tartott, melyben ismertette a hallgatósággal a Romániában készített országjelentés eredményeit, vagyis, hogy mik a helyi tapasztalatok a projektmenedzsment eszköztár ismertségét és magánéletben való felhasználásának elterjedtségét illetően. A kutatás során […]

A láthatóvá tett feladatok ereje

2018 Blog, Egyéb

Előző bejegyzésünkben az írott tervek készítésének gyakoriságáról és módszereiről foglaltunk össze néhány gondolatot, melynek alapja egy a PLM által végzett 2017-es kutatás volt. De vajon miért is olyan fontos, hogy látható formába öntsük gondolatainkat, vizuálisan is lejegyezzük céljainkat, a hozzá kapcsolódó feladatokat és határidőket? […]

Az írott tervek jelentősége

2018 Blog, Egyéb

A partnerszervezeteinkkel végzett eredményes közös kutatás érdekében balatonfüredi műhelytalálkozónk témája egy a Project Life Management (PLM) által magánszemélyek körében végzett 2017-es kutatás eredményeinek ismertetése és megvitatása volt, ahol kiemelt szerepet kapott a tervezés folyamatának jelentősége, különös tekintettel az írásbeli tervek készítésének alkalmazására, annak körülményeire […]