A projekt kezdőtalálkozóját a megvalósító magyar partner, az Européer Alapítvány szervezte, melyre 2018. január 26.-án került sor. A projekt keretében most találkoztak először személyesen a nemzetközi partnerek. A szakmai prezentációk mellett a találkozó legfontosabb célja a partnerek bemutatkozása, a projektben betöltött szerepüknek megismerése volt. A meeting során a projekt célkitűzéseinek ismertetése mellett a partnerszervezetek feladatát végignéztük és megfogalmazódtak a legfontosabb elvárások.
Ausztriát a Sietar Austria nevében Barbara Covarrubias és Daphne Demetriov, Szlovéniát az Opro Institute vezetői Tomaž Gerdina és Otto Gerdina, Horvátországot Anton Florijan Barisic a Cedex-től, Szlovákiát pedig Dr. Poór József a Selye János Egyetemről képviselte.
Mivel a projekt témája – a projekt keretében tanulmányozni kívánt szolgáltatás a projektalapú életvitel, mint szemléletmód, illetve mint kompetencia oktatása – egy rendkívül egyedi koncepcióra épül, első körben tisztázni kellett a pontos fogalmakat, hogy mit is értünk valójában a Project Life Management fogalma alatt. Említésre kerültek olyan hazai példák, ahol már kísérletet tettek a projektalapú oktatás különböző formáinak bevezetésére.
Külföldi partnereink érdeklődően és nyitottan fogadták a projektalapú életszervezés és oktatás lehetőségének különböző irányvonalait és kiemelkedő potenciált látnak e területen a saját hazájukra vonatkozó kutatásban.
A meeting során ismertetésre kerültek a projekt legfontosabb paraméterei és mérföldkövei:
A projekt címe: | PLM – Project Life Management |
Kapcsolódó felhívás: | EFOP-5.2.2-17 – Transznacionális együttműködés |
Kód: | EFOP-5.2.2-17-2017-00018 |
Kedvezményezett: | EUROPÉER Alapítvány |
Társult partnerek: | 4 külföldi partner |
A projekt kezdete: | 2013.12.01. |
A projekt vége: | 2010.11.31. |
A munka mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is az Aphrodite•••• Wellness Hotelben.