Korábbi blogbejegyzéseink a racionális és emocionális döntéshozatal közötti egészséges egyensúly megteremtésére fókuszáltak. A téma részletes kifejtését azért tartjuk fontosnak, mert sok kritika érte a PLM szemléletet a túlzott racionalitással kapcsolatban, illetve néhányan a projektmenedzsment módszerek magánéletben való alkalmazásának veszélyeként tartják számon az érzelmek kiiktatását a döntéshozatal során. Előző bejegyzésünkben a tudatos döntéshozatallal kapcsolatban osztottunk meg néhány gondolatot, ehhez szervesen kapcsolódik a korlátozott racionalitás fogalma, ami szintén az egészséges egyensúlyi állapot elérésére törekszik.
Közgazdasági nézőpontból a helyes döntések szabályai egyszerűnek látszanak. A döntéshozó törekedjék hasznának maximalizálására, ismerje az összes lehetőséget és azok következményeit, végül legyen következetes a céljai, preferenciái értékelésekor. Vagyis döntsön racionálisan.
Ezen elmélet bírálói nehezményezték, hogy az összes lehetőség számbavétele, irreálisan nagy feladatot ró az emberre, az összes következmény számbavétele ugyanis hatalmas kapacitást és felesleges energiákat igényel, valamint fennáll a lehetősége annak, hogy a legjobb döntés meghozatalára való törekvés folyamatában döntésképtelenné válunk a rengeteg alternatíva közötti választás mérlegelése során.
Ennek kiküszöbölése érdekében meg kell elégednünk az „elég jó döntéssel”, vagyis a lehető legjobb döntés helyett a kielégítő döntésre kell törekedünk. Lehetőségeink számbavétele során, ha találunk egy elég jó alternatívát, ami ha nem is maximálisan, de kielégíti igényeinket, érdemes felhagyni a legjobb lehetőség további kutatásával, hiába létezik a még jobb megoldás is.