A partnerszervezeteinkkel végzett eredményes közös kutatás érdekében balatonfüredi műhelytalálkozónk témája egy a Project Life Management (PLM) által magánszemélyek körében végzett 2017-es kutatás eredményeinek ismertetése és megvitatása volt, ahol kiemelt szerepet kapott a tervezés folyamatának jelentősége, különös tekintettel az írásbeli tervek készítésének alkalmazására, annak körülményeire és jellemzőire.
A projektmenedzsment módszertana egy életszemlélet, mely a mindennapjainkban is kiválóan hasznosítható, tehát mindennapi használatra is készíthetünk írásbeli terveket határidőkkel és konkrét feladatokkal, ez azonban sajnos elég ritkán fordul elő.
Az ember általában önmagának vagy családtagjainak, esetleg munkatársainak írhat terveket, projekteket. Már önmagában az nagy eredmény, ha valaki írásban rögzíti az ilyen elgondolásokat és feladatokat, hát még ha a projekt menedzsment (PM) eljárásait és eszközeit is felhasználja eközben.
A PLM kutatásai alapján akik „jól ismerik” a PM elveit és módszereit, megközelítően 60%-ban készítenek önmaguknak írott terveket. A családtagoknak készülő írott tervek jóval ritkábbak, mint a saját célra összeállítottak, ugyanakkor a családtagoknak írott tervek vagy projektek is szoros összefüggést mutatnak a PM ismeret szintjével. A kutatási eredmények alátámasztják, hogy a PM ismerete nem csak az alkalmazására való hajlandóságot, hanem a gyakorlati alkalmazást is elősegíti. Legalábbis önmaga számára gyakrabban ír terveket, aki ismeri a PM elveit és/vagy gyakorlatát.
A kutatásban résztvevők kétharmada-háromnegyede „néha”, vagy „gyakran”, esetleg „mindig” konkrét, ellenőrizhető és értékelhető mérőszámokkal látja el az önmaga számára írott terveit. Akik azonban „gyakran” fogalmazzák meg írásban önmaguk céljait és feladatait, 52%-ban teszik ezt számszerűsített formában. Az írott tervek 70-88%-a tartalmaz határidőket is a tennivalók mellett. Az önmaguknak írott tervek esetében a „gyakran” és „mindig” megjelenő határidők aránya 47%, a családtagoknak készített terveknél 55,6% és a munkatársaknak szánt tervek esetében pedig 87,7%.
Önmagunk ellenőrzése, monitorizálása nagy önfegyelmet követel meg. Nem csoda hát, ha az ellenőrzés és a folyamatok nyomon követése valamelyest kisebb mértékben jellemzi hétköznapjaink menedzselését, mint a fentebb említett tervszámok használata, ugyanakkor ebben az esetben is megfigyelhető, hogy a határidők nyomonkövetése és a tervkészítés változók között szignifikáns kapcsolat van.
A kutatási eredmények azt sugallják, hogy aki megismerte a PM szemléletét és módszereit, az előszeretettel alkalmazza is azokat a magánéletében és a munkahelyén egyaránt.